Süt a szép Nap, szép virágot
nyit a boldog július,
most születnek a villámok,
ott, ahol az ég borús.
Kicsi méhek, ti a füvek
halkan zörgő fiai,
legyetek a nyárhoz hűek,
ajtajához hajlani!...

július 2. Szilágyi Domokos: Napszakok

...Nem vágyom már útra, tájra,
Sem örömmel és se fájva,
nem vágyom se rigófüttyöt,
tavaszi fát, amely rügyköd,
törzses tölgyet, bütykös bükköt,
hóhullást, fenyőszagot.
Csak egy békés napszakot.

július 3. Rab Zsuzsa: Verem

...Itt Petőfi csak olajnyomat,
Arany erre az utat se tudja,
Itt Dózsa csak szivar,
Ady meg lila bankó,
a világűr egy vicc csak a bortócsában.
De országnyi a padló,
amelyről záróra után
felsöprik a csillagokat,
a Fiastyúkot,
a botló cipők jajdulását,
a morzsolódó gerincek csontporát,
a vállakról leszakadt
karokat.

Ebből a veremből
kijutni:
egymás keze volna kötél.

július 4. József Attila: Hangya

A bábok között elaludt egy hangya.
Szél, a bábokat most el ne fúdd!
Különben jó az is.

Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja,
és alszik véle csöpp árnyéka is.

Egy szalmaszállal fölkelteni szépen!
De jobb, ha már indulunk haza,
erősen beborult-

A bábok közt elaludt egy hangya,
és -hopp- egy csöpp már a kezemre hullt.

július 5. Apáti Miklós: Szakállosodván

...Átlátván mindenen, én azt akarom:
barát és ellenség már lásson át rajtam.
Boromat kidöntöm, poharam megőrzöm,
hogy eszembe jusson, mit is akartam:

halottnak emléket, a dolgosnak munkát,
hazát a szegénynek, napsütést a rabnak,
jövőt a jelennek, a testnek diadalmát,-
s magamnak maradjak még kicsit fiatalnak.

július 6. Erdélyi József: Nyári dal

Csakhogy itt van, itt a nyár;
csakhogy engem itt talál:
csakhogy a tél s a tavasz,-
nem vitt el az a ravasz.
Itt a nyár, itt a nyár;
egy üveg sör s egy pohár,
itt van az asztalomon,
s iszok mint bölcs Salamon...

július 7. Radnóti Miklós: Július

Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
mezétlábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestű hőség ül a
fényesarcú fák felett.

július 8. Szabó Lőrinc: Nyár

Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!

hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.

Csókolóznak? vagy marakodnak?
Most hirtelen egybefogóznak,
s nyílegyenest fölfurakodnak.

föl, föl, föl, ingó, lebegő
tornyot húzva, mely repdeső
útjuk nyomában égbe nő,

függőlegesen rakéta: már a
bükk magasában, már a nyárfa
csúcsánál járnak: már a drága

túlvilágban szikráznak a
kék őrületben, ahova
csak a szerelem mámora

vagy az se emel!...Ott repülnek!
Ott! Hol? Fény! Látod?...Tovatüntek...
Magukkal vitték a szemünket!

július 9. Gulyás Pál: A közelgő víz

Szomjasak már a tölgyek,
a földre lehajolnak,
de ott csak a fű és gaz van,
fent a víz a magasban.

Viszik a felhők, hozzák,
egymásnak tovább adják,
s a fák felett dörögve
jön a víz hömpölyögve!

július 10. Rónay György: Nyári zenekar

Eredben ellankad a vér, a nap
sziszegve csap le rád.
Ó, zengő sugarak! a sejtjeidben
meglapul a világ,
csattan a víz és sárgán bugyborognak
a nyári trombiták...

július 11. Bella István: Vers Lilikének

Hogy lalaláztak
a virágok valaha?
Biz egymásközt
csak így:
Lalala, lalala.

De mióta
meglátták
Izsák Lilit,
minden virágszálban
egy Lili virít,

s ha danolásznak,
így lalaláznak:
Lilili, lilili,
lilili, lilili.

július 12. Sebők Éva: Mosoly-csalogató

Dugtam rosszkedvemet
csípős hangyabolyba.
Raktam jobbik kedvem
egy nagy garabolyba.

Garabolyt fölvettem,
föl a háztetőre,
jobbik kedvem fogytán
markolok belőle.

július 13. Fazekas Mihály: Nyár esti dal

Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furuglyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok;
Lengd be véle, gyenge szellet,
Sík mezőnk határait,
A juhász a nyája mellett
Hadd fülelje sorjait...

július 14. Petőfi Sándor: Fa leszek,ha...

Fa leszek,ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek ha te napsugár vagy...
Csak hogy lényeink egyesüljenek.

Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: /hogy
Egyesüljünk/ én elkárhozom.

július 15. Reviczky Gyula: Nyári dal

...Vadvirágokat szedek
S kötözöm füzérbe.
Vagy a fűben heverek,
S felnézek az égre.
S haja hopp!
A madárral dalolok...
Szép világ, te, jó napot!

július 16. Rózsa Sándor

Mikor Rózsa Sándor
Felült a lovára,
Aranybojtos bő gatyája
Lobogott utánna.

Arany a kantárja,
Ezüst a zablája,
Sárgarézzel van kiverve
A nyerögkápája.

Még azt mondja az agyitor énnekem,
Hogy a hóhér veszi el az életem -
Trombitások három rúfot fujjanak,
Jaj istenem!- holnap felakasztanak.

július 17. Nagy László: Ki viszi át a szerelmet

Létem ha végleg lemerült,
ki imád tücsök hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem, ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

július 18. Karinthy Frigyes: Előszó

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,

Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább...

július 19. Móra Ferenc: Altató

Csicsijja, bubúja, én csillagom,
bölcsődet dúdolva ringatgatom,
két szemed
álomba csókolgatom,
csicsíja, bubúja, én csillagom!

Hajnal az életed, dél az enyém,
utamból tiédre ömlik a fény,
s mikorra a hajad aranyodik,
az enyém szürkébe csavarodik.

S ha napom süllyed az ég peremin,
te fogod majd le az én szemeim,
s én alszom majd el a te dalodon,
csicsíja, bubúja, én csillagom!

július 20. Juhász Gyula: Tiszai csönd

Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.

Egyiken távol harmonika szól,
Tücsök felel rá csöndben valahol.

Az égi rónán ballag már a hold:
Ezüstösek a tiszai hajók.

Tüzeket raknak az égi tanyák,
Hallgatják halkan a harmonikát.

Magam a parton egymagam vagyok,
Tiszai hajók, néma társatok!

Ma nem üzennek hívó távolok,
Ma kikötöttünk, itthon, álmodók!

július 21. Tamkó Sirató Károly: A két Dani

Kis Dani,
nagy Dani,

róluk alig
hallani.

Jött értük egy
kajla csónak,
a tengerre kihajóztak,
messze tájon
egy lapályon
partra szálltak,
begubóztak,
hírük alig
hallani.

Nagy Dani,
kis Dani,
nincs tovább mit
mondani.

július 22. Reviczky Gyula: Magdolna

Szép s ifjú volt, forró vér áldozatja;
De ifjúságát bűnbánón siratta.
S a porból , hová röpke gerjedelme
Tiporta, Isten karja fölemelte.
Mert szíve tiszta volt, s bár elbukott,
Szeretni, mint ő, senki nem tudott...

július 23. Héra Zoltán : Ó kalendárium költőknek

Oroszlán havában súgód maga a Nap.
Ilyenkor mindenek Midásza vagy.
Használd az áldást, hintsd az aranyat.

július 24. Károlyi Amy: Hagyományos dal

Hagyományosan nő a fa,
és születik a kiscica,
az egyik sejt szül másikat,
semmi extravagancia.

Hagyományosak az évszakok,
az őszre tél, tavaszra nyár.
A születés, az elmúlás
kipróbált verkli-szóra jár.

Nem különbözik a mandula-ág,
mi ezer éve lehetett,
és hagyományosak a mondatok
az érthetők, a szervesek.

/Már mondta más is/ örök a szép,
bár szép néha a csúnya is,
az igazság is mindig egy,
legyen a bíró bár hamis.

július 25. Baka István: Fredman szonettjeiből

No.3. Világ Ura! Ne nézd a számlapot!
Virrad már, meghasadt az égi kárpit,
s gyulladt szemed szigorúan világít
reám...Szólhatnék bár az angyalok

nyelvén, ha nincsen bennem szeretet,
zengő érc s pengő cimbalom leszek
csupán,-
Te látod lelkemet, Uram,
s nem tükör által, nem homályosan,

de színről színre, hogy szerettem én
élni - ha bűnben is!- e sártekén;
sokat szerettem- megbocsáthatsz nékem...

Az asztalvégre húzódnék szerényen,
csak még ne küldj el innen, Istenem,
és bort is tégy elébem! Úgy legyen!

július 26. Juhász Gyula: Anna-bál

Lelkemben áll a boldog Anna-bál,
Örvénylő vágyak táncoló csapatja.
Ma nincs enyészet, mélabú, halál,
Ma zászlaját a mámor fölragadja,
S a szív, vert életem haló patakja,
Ma megragad száz zsongó látomással,
S a szerelem mély tengerébe áthal...

július 27. Weöres Sándor: Az oroszlán-csillagkép

A piros láng a sötétség szeretője.
Az oroszlán nem ragyog magától, hanem az
éjszakától.
Elrejti arany sörényét, hasztalan a szaggatott
kiáltozás
a hegycsúcson s minden völgytorokban,
hiábavaló a húr éneke, a madár-hangú síp
a rengetegben s a zsenge ifjú ligetben,
a szita-zörgetés, forrástól sziklafalig a dob-dörgetés,
a kérlelés mit ér magányosan valamennyi mellben-
Mindenfelé lát, de nem világít. Csak ha végül
és kezdettől mindörökké átöleli kérlelve a feketeség,
enged titkából: a magasban s a szétszórtan tükröző
számtalan mélyben hiány nélkül megszületik,
a homályos pirosan életre kelve.

július 28. Székely Magda: Albigens töredék

II. Mikor a jóra semmi jel,
jel nélkül is indulni kell
az egyre sürgetőbb sötétben,

amíg kigyúlva, mint az ablak,
magam világítok magamnak.

július 29. Csokonai Vitéz Mihály: Nyár

Haj,haj,no! be elfáradtam,
Ugyan nagyon megizzadtam,
Ádjatok egy kis vizet!
A nyári napnak hősége
Éltünk terhe, veszettsége
Csak, csak illyennel fizet>
Uram, szüntesd a héséget,
Mert magunkat eléget.
Tikkasztó kánikulánk
Bűnünkért van csapva ránk...

július 30. József Attila: Jutka verse

Kislány ő még, a mamája nyújtózkodva karjára
veszi,
Odahajol az arcához,
az őzek dalát beszélik el néki szemei,
A villamosok hajnali csengését,
meg a legmagosabb fenyőfa csúcsát,
Kék lángocska lobban ott föl, mutatja a nagy fenyő
útját,
Ő a fenyőfa akarata, odaszól a fának: Nősz-e már?
Tudsz te nőni,
hát még hogy a kisgyereknek homlokából
rád száll a madár,
Néked kínálja ceruzáját a kisgyerek,
úgy tipeg által a folyó tükrén,
Ugrándozva várja mamája,
eléje megy sebesen, büszkén,
Ahogy lehajol az árban, melle csengve a habokba ér-
Mögötte meg szőke halomba kereken frissen hull,
száll a kenyér.

július 31. Juhász Gyula: Nyár

A távol csillagok oly szőke fénnyel égnek.
/Annára gondolok, ki szőke, s messze rég./
Kaszálók illatát üzenik esti rétek.
/Annára gondolok, emléke enyhe, szép!/

A nyár ragyog, lobog. Pipacsosok a rétek.
/Annára gondolok, ó, én letűnt nyaram./
Őszünk be közeleg, falevél földre téved.
/Annára gondolok, és siratom magam./