november 1. Nagy László:
Krizantém
Fehér vagy, mint a
habcsomó,
nehéz vagy, mint a bánat,
sokasodnak a csattogó,
vicsorgó őszi árnyak.
Krizantém, havas
zivatar
készül, s a föld lesz ágyad,
isten haragja betakar,
és vége a világnak.
november 2. Sárközi
György: Őszirózsa
...Jaj rózsa, rózsa,
rózsa,
ne hullj le még, ne múlj ki,
romjaidból virulj ki,
gyilkos ősz, tavaszulj ki,
halálnak hírhozója.
november 3. Buda Ferenc:
Ne rejtőzz el..
Ne rejtőzz el, úgyis
látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!
november 4. Tamkó Sirató
Károly: Szembeszél
Hogyha
fúj
a szembeszél
okos
ember
nem beszél!
Lélekzik az orrán át!
Nagy hidegben
ősz-esőben
így játssza ki
a náthát!
november 5. Kántor Péter
Hol szerettelek
hol utáltalak
csak sose voltál
közömbös nekem
Mikor röpködtél
mint a pántlika
mikor szorítottál
mint a kenderkötél.
Neked beszélek
most is, ki másnak
te pedig másnak
pedig csak egymásnak.
Mikor póráz voltál
mikor mézesmadzag
szakadó szál mikor
mikor köldökzsinór.
november 6. Radnóti
Miklós: A Meredek út egyik példányára
Költő vagyok és
senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.
S higgyétek el,
higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.
Olyan, ki tudja, hogy
fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.
Olyan, kit végül is
megölnek,
mert maga sosem ölt.
november 7. Ady Endre:
Őszi éjszakán
A szél, ha hűvös
éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.
Hiába száll agyamra
mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.
Ajkad akkor tapadt
ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...
Mikor a szél fülembe
súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.
november 8. Babits
Mihály: A dal
...Megmondom a titkát
édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek....
november 9. Weöres
Sándor: Duna mellett
Duna mellett kopár fa,
rászállott a madárka,
rászállott a madárka,
vízre hajló ágára.
Kettőnket te madárka,
csak elbír a kopár fa,
ráülünk az ágára,
fütyülünk a világra.
november 10. Pass Lajos:
Dúdoló
Hosszú tollú zápor
Fészkel az akácon.
Vigyázz, a szerelmünk
Szemedben ne látsszon!
Szőhetsz már nyarakat
Szakadó sugárból,
Ne hidd , hogy szerelmünk
Felszikkad magától.
november 11. Katona
József: Vágy
...Nemde világok - idők
- nyúlnak heverészve
tömötten
A cél közt, s közted? vak here-vágyakozás!
Gyermeki bábok után kacsálódó képezet! egykor
Csillagokat sietél egybe ölelni - mi lett?
Dölyfös kedvesnek csak az egy mosolyogva kiejtett
Nem szava feltátott sírodig elkanyarít.
november 12. Bisztray
Ádám: November kapui
November kapui
megnyílnak,
s beömlik rajtuk a köd,
száraz völgyét, vékonyka csemetefáit
áztatja késve jött eső...
november 13. Határ Győző: Csandalák
...bélünkben sehol
irigység viperája
síkon szénaboglya hegyen barlangi bolt-
hej világ vetett ágy! nem élünk hiába
ha meg hiába éltünk - ez volt ennyi volt
november 14. Gazdag Erzsi:
Mesebolt
Volt egyszer egy
mesebolt,
abban minden mese volt.
Fiókjában törpék ültek,
vizilányok hegedültek.
Öreganyók
szőttek-fontak,
apró manók táncba fogtak.
Kaszás pók varrt az ablakban,
lidérc ugrált az udvarban.
A lámpában ecet égett.
Az egy lábú kettőt lépett.
Cégére egy tündér volt,
...ilyen volt a mesebolt.
november 15. Wass Albert:
A bújdosó imája
...Uram , ki fönn az
égben,
lakozol fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében:
jó tettek nyugalmát,
derűt és békességet,
mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget!
|
november 16. Juhász Gyula:
November
Nem is búcsúzott,
elment szótalan,
Az ifjúságom, íme odavan.
Nem is tudtam, hogy
valaha volt,
Hisz mindig búról és gondról dalolt.
Nem is szerettem fanyar
új borát,
Asszonytalan és pénztelen sorát.
Nem is sirattam el,
csak csöndesen
Elbámulok az eltűnt éveken:
És ma sír, zúg, búg,
zendül az avar:
Holt ifjúságom most élni akar!
november 17. Csokonai
Vitéz Mihály: November
Eljött már november
didergő hónapja,
Hideg szele a fák ágait megcsapja.
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
A zöld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg eső csorog, csepeg egész éjjel,
A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
Házba zárt szívünknek kedvetlenedése...
november 18. Komjáthy
Jenő: Csak tartsatok...
csak tartsatok előmbe
tükröt!
Habár tudom, nem hízeleg.
Szemlélve arcom dúlt vonásit,
Tüstént magamra ismerek.
Hisz annyi bánat
átviharzott
E roncsolt, sápadt alakon,
A szenvedések, kínok árja
A durva földi harcokon...
november 19. Arany János:
Mátyás anyja
Szilágyi
Örzsébet
Levelét megírta;
Szerelmes
Könnyével
Azt is telesírta.
Fiának
A levél,
Prága városába,
Örömhírt
Viszen a
Szomorú fogságba:
Gyermekem!
Ne mozdulj
Prága városából;
Kiveszlek,
Kiváltlak
A nehéz rabságból.
Arannyal,
Ezüsttel
Megfizetek érted;
Szívemen
Hordom én
A te hazatérted...
november 20. Lévay József:
Mikes
... Peregnek a fákról
az őszi levelek,
Kit erre, kit arra kergetnek a szelek,
S más vidékre száll a
Csevegő madárka
Nagy Törökországból;
Hát én merre menjek, hát én merre szálljak,
Melyik szögletébe a széles világnak
Idegen hazámból?...
november 21. Csorba
Győző: Őriznek
Nagyapáim alig dédapáim
sehogy
nevüket is lassú elmélkedéssel
de talán ha a napba nézek:
szemem hunyorgása s a nőkre:
az az áramütés talán
vagy a víz és a csönd szerelme
-akármi és akárhogyan:
a világ nem szokhat le róluk
létezésemmel kényszerítem
s folyton lazítva könnyedebben
hiszen gyarapszik a csapat
s ha kiállok s mindent viszek
rólam se szokhat a világ le
maradnak akik kényszerítik
nem a nevemre-nem-sok-érő
nem a híremre - az se többet
hunyorgásomra ha a napba nézek
amaz áramütésre ha a nőkre
a csönd szerelmére meg a vizére
akármire s akárhogyan
de őriznek hogy meg ne haljak
november 22. Ady Endre: A
Hortobágy poétája
Kúnfajta, nagyszemű
legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.
Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szívében,
A csorda népek lelegelték.
Ezerszer gondolt
csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.
De ha a piszkos,
gatyás, bamba
Társakra nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.
november 23. Füst Milán:
Nyilas - hava
Ősz van, korán sötétül
és künn esik.
Vénül az idő s könnyei szakállára peregnek.
Magános lélek! S ködös éjjeken át didereg,
S csak ködös hajnalidőbe derül, mikor rohanó,
Tengerzöld felhők úsznak az égen. Holtan
Fekszik a lélek ilyenkor s boldog. Jószívű szellem,
Idegen szellem közeleg s tengerzöld
Szőlőfürtöt tart bús arca elé...
november 24. Héra Zoltán:
Ó kalendárium költőknek
A Nyilas havában
Jupiter
atyai kegye árasszon el.
Mintha asztalfőn ülnél, lakomán,
ne bánj semmit, csak mesélj,
a tél elé, ha még nem jött volna el,
s bele a télbe, ha megjött már a tél.
november 25. Heltai Jenő:
Mert dalaimnak...
Mert dalaimnak azt a
részét,
Mely túlnyomónak mondható,
-Minek tagadjam gyöngeségem-
Kegyedhez írtam, kis Kató.
És dalaimnak az a
része,
Mely túlnyomónak mondható,
Kegyednek semmiképp se tetszett,
Sőt visszatetszett, kis Kató.
Igaz, hogy önt tegezni
mertem,
Ami botránynak mondható,
Mert önt csupán magáznom illik,
Vagy kegyedeznem, kis Kató.
De dalaimnak azt a
részét,
Mely túlnyomónak mondható,
Mégis szívemből szívhez írtam,
Az ön szívéhez, kis Kató.
Hogy ön hideg maradt s
kegyetlen,
Már ez malőrnek mondható,
Ha bánatomban meghalok most,
Magára vessen, kis Kató.
Magára vessen, ha
belőlem
Más nem marad meg, kis Kató,
Mint dalaimnak az a része,
Mely túlnyomónak mondható.
november 26. Babits
Mihály: A lírikus epilógja
Csak én birok versemnek
hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még önmagamnál tovább nem jutottam
S már azt hiszem: nincs
rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, isten tudja hogy van?
Vak dióként dióban zárva lenni
s törésre várni beh megundorodtam.
Bűvös körömből nincsen
mód kitörnöm.
Csak nyilam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.
Én maradok : magam
számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.
november 27. Pilinszky
János: Tilos csillagon születtem
Én tiltott csillagon
születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.
Nem is tudom, miért
vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.
S ne félj te sem, ne
fuss előlem,
inkább csitítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.
Légy vakmerő, ítélj
tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyönge vállam,
magam már nem bírom tovább!
Én nem kívántam
megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az elhagyott.
november 28. Somlyó
György: A macska...Mint tudós
ahogy egész nap
sértetlenül
és semmit se sértve
surran a törékeny
és nyaktörő
tárgyak között
ahogy mindig megtalálja
az egyetlen megoldást
ahogy mindig meglátja
az egyetlen kiutat
a dolgok beláthatatlan labirintusából
november 29. Horgas Béla:
Tél
Pitt-patt,
csitt-csend, a fákon,
az ágon,
az egész világon,
csitt-csend, most hajlik,
pitt-patt, most mozdul,
ütődik,
hívja csengetőit,
csenget és kovácsol,
ág-bog hull a fáról:
kis üvegcsonkok,
tűhegyes fogak,
a ritkás levegőben
fölvillámlanak;
szél zúg, zeng, most,
szél fönn, lenn, most;
síneken utazik,
fejszefogba ütközik,
forgács lesz belőle:
ej-ha!
november 30. Kiss József: Tűzek
...- S amíg lelkemmel
káprázatok játsznak,
S jövendő tüzek délibábja von,
Amelyek távol ég alján cikáznak -
Valamikor- beomlott síromon:
Itt ülök némán, magamba rogyva,
Míg száll az óra, mint egy pillanat,
És félig ébren és félig álomba
Piszkálgatom a húnyó parazsat. |