Fehér vagy, mint a habcsomó,
nehéz vagy, mint a bánat,
sokasodnak a csattogó,
vicsorgó őszi árnyak.

Krizantém, havas zivatar
készül, s a föld lesz ágyad,
isten haragja betakar,
és vége a világnak.

november 2. Sárközi György: Őszirózsa

...Jaj rózsa, rózsa, rózsa,
ne hullj le még, ne múlj ki,
romjaidból virulj ki,
gyilkos ősz, tavaszulj ki,
halálnak hírhozója.

november 3. Buda Ferenc: Ne rejtőzz el..

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

november 4. Tamkó Sirató Károly: Szembeszél

Hogyha
fúj
a szembeszél
okos
ember
nem beszél!
Lélekzik az orrán át!
Nagy hidegben
ősz-esőben
így játssza ki
a náthát!

november 5. Kántor Péter

Hol szerettelek
hol utáltalak
csak sose voltál
közömbös nekem

Mikor röpködtél
mint a pántlika
mikor szorítottál
mint a kenderkötél.

Neked beszélek
most is, ki másnak
te pedig másnak
pedig csak egymásnak.

Mikor póráz voltál
mikor mézesmadzag
szakadó szál mikor
mikor köldökzsinór.

november 6. Radnóti Miklós: A Meredek út egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

november 7. Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

november 8. Babits Mihály: A dal

...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek....

november 9. Weöres Sándor: Duna mellett

Duna mellett kopár fa,
rászállott a madárka,
rászállott a madárka,
vízre hajló ágára.

Kettőnket te madárka,
csak elbír a kopár fa,
ráülünk az ágára,
fütyülünk a világra.

november 10. Pass Lajos: Dúdoló

Hosszú tollú zápor
Fészkel az akácon.
Vigyázz, a szerelmünk
Szemedben ne látsszon!
Szőhetsz már nyarakat
Szakadó sugárból,
Ne hidd , hogy szerelmünk
Felszikkad magától.

november 11. Katona József: Vágy

...Nemde világok - idők - nyúlnak heverészve
tömötten
A cél közt, s közted? vak here-vágyakozás!
Gyermeki bábok után kacsálódó képezet! egykor
Csillagokat sietél egybe ölelni - mi lett?
Dölyfös kedvesnek csak az egy mosolyogva kiejtett
Nem szava feltátott sírodig elkanyarít.

november 12. Bisztray Ádám: November kapui

November kapui megnyílnak,
s beömlik rajtuk a köd,
száraz völgyét, vékonyka csemetefáit
áztatja késve jött eső...

november 13. Határ Győző: Csandalák

...bélünkben sehol irigység viperája
síkon szénaboglya hegyen barlangi bolt-
hej világ vetett ágy! nem élünk hiába
ha meg hiába éltünk - ez volt ennyi volt

november 14. Gazdag Erzsi: Mesebolt

Volt egyszer egy mesebolt,
abban minden mese volt.
Fiókjában törpék ültek,
vizilányok hegedültek.

Öreganyók szőttek-fontak,
apró manók táncba fogtak.
Kaszás pók varrt az ablakban,
lidérc ugrált az udvarban.

A lámpában ecet égett.
Az egy lábú kettőt lépett.
Cégére egy tündér volt,
...ilyen volt a mesebolt.

november 15. Wass Albert: A bújdosó imája

...Uram , ki fönn az égben,
lakozol fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében:

jó tettek nyugalmát,
derűt és békességet,
mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget!

november 16. Juhász Gyula: November

Nem is búcsúzott, elment szótalan,
Az ifjúságom, íme odavan.

Nem is tudtam, hogy valaha volt,
Hisz mindig búról és gondról dalolt.

Nem is szerettem fanyar új borát,
Asszonytalan és pénztelen sorát.

Nem is sirattam el, csak csöndesen
Elbámulok az eltűnt éveken:

És ma sír, zúg, búg, zendül az avar:
Holt ifjúságom most élni akar!

november 17. Csokonai Vitéz Mihály: November

Eljött már november didergő hónapja,
Hideg szele a fák ágait megcsapja.
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
A zöld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg eső csorog, csepeg egész éjjel,
A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
Házba zárt szívünknek kedvetlenedése...

november 18. Komjáthy Jenő: Csak tartsatok...

csak tartsatok előmbe tükröt!
Habár tudom, nem hízeleg.
Szemlélve arcom dúlt vonásit,
Tüstént magamra ismerek.

Hisz annyi bánat átviharzott
E roncsolt, sápadt alakon,
A szenvedések, kínok árja
A durva földi harcokon...

november 19. Arany János: Mátyás anyja

Szilágyi
Örzsébet
Levelét megírta;
Szerelmes
Könnyével
Azt is telesírta.

Fiának
A levél,
Prága városába,
Örömhírt
Viszen a
Szomorú fogságba:

Gyermekem!
Ne mozdulj
Prága városából;
Kiveszlek,
Kiváltlak
A nehéz rabságból.

Arannyal,
Ezüsttel
Megfizetek érted;
Szívemen
Hordom én
A te hazatérted...

november 20. Lévay József: Mikes

... Peregnek a fákról az őszi levelek,
Kit erre, kit arra kergetnek a szelek,
S más vidékre száll a
Csevegő madárka
Nagy Törökországból;
Hát én merre menjek, hát én merre szálljak,
Melyik szögletébe a széles világnak
Idegen hazámból?...

november 21. Csorba Győző: Őriznek

Nagyapáim alig dédapáim sehogy
nevüket is lassú elmélkedéssel
de talán ha a napba nézek:
szemem hunyorgása s a nőkre:
az az áramütés talán
vagy a víz és a csönd szerelme
-akármi és akárhogyan:
a világ nem szokhat le róluk
létezésemmel kényszerítem
s folyton lazítva könnyedebben
hiszen gyarapszik a csapat
s ha kiállok s mindent viszek
rólam se szokhat a világ le
maradnak akik kényszerítik
nem a nevemre-nem-sok-érő
nem a híremre - az se többet
hunyorgásomra ha a napba nézek
amaz áramütésre ha a nőkre
a csönd szerelmére meg a vizére
akármire s akárhogyan
de őriznek hogy meg ne haljak

november 22. Ady Endre: A Hortobágy poétája

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szívében,
A csorda népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.

november 23. Füst Milán: Nyilas - hava

Ősz van, korán sötétül és künn esik.
Vénül az idő s könnyei szakállára peregnek.
Magános lélek! S ködös éjjeken át didereg,
S csak ködös hajnalidőbe derül, mikor rohanó,
Tengerzöld felhők úsznak az égen. Holtan
Fekszik a lélek ilyenkor s boldog. Jószívű szellem,
Idegen szellem közeleg s tengerzöld
Szőlőfürtöt tart bús arca elé...

november 24. Héra Zoltán: Ó kalendárium költőknek

A Nyilas havában Jupiter
atyai kegye árasszon el.
Mintha asztalfőn ülnél, lakomán,
ne bánj semmit, csak mesélj,
a tél elé, ha még nem jött volna el,
s bele a télbe, ha megjött már a tél.

november 25. Heltai Jenő: Mert dalaimnak...

Mert dalaimnak azt a részét,
Mely túlnyomónak mondható,
-Minek tagadjam gyöngeségem-
Kegyedhez írtam, kis Kató.

És dalaimnak az a része,
Mely túlnyomónak mondható,
Kegyednek semmiképp se tetszett,
Sőt visszatetszett, kis Kató.

Igaz, hogy önt tegezni mertem,
Ami botránynak mondható,
Mert önt csupán magáznom illik,
Vagy kegyedeznem, kis Kató.

De dalaimnak azt a részét,
Mely túlnyomónak mondható,
Mégis szívemből szívhez írtam,
Az ön szívéhez, kis Kató.

Hogy ön hideg maradt s kegyetlen,
Már ez malőrnek mondható,
Ha bánatomban meghalok most,
Magára vessen, kis Kató.

Magára vessen, ha belőlem
Más nem marad meg, kis Kató,
Mint dalaimnak az a része,
Mely túlnyomónak mondható.

november 26. Babits Mihály: A lírikus epilógja

Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még önmagamnál tovább nem jutottam

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, isten tudja hogy van?
Vak dióként dióban zárva lenni
s törésre várni beh megundorodtam.

Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm.
Csak nyilam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

Én maradok : magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.

november 27. Pilinszky János: Tilos csillagon születtem

Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csitítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, ítélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyönge vállam,
magam már nem bírom tovább!

Én nem kívántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az elhagyott.

november 28. Somlyó György: A macska...Mint tudós

ahogy egész nap
sértetlenül
és semmit se sértve
surran a törékeny
és nyaktörő
tárgyak között
ahogy mindig megtalálja
az egyetlen megoldást
ahogy mindig meglátja
az egyetlen kiutat
a dolgok beláthatatlan labirintusából

november 29. Horgas Béla: Tél

Pitt-patt,
csitt-csend, a fákon,
az ágon,
az egész világon,
csitt-csend, most hajlik,
pitt-patt, most mozdul,
ütődik,
hívja csengetőit,
csenget és kovácsol,
ág-bog hull a fáról:
kis üvegcsonkok,
tűhegyes fogak,
a ritkás levegőben
fölvillámlanak;
szél zúg, zeng, most,
szél fönn, lenn, most;
síneken utazik,
fejszefogba ütközik,
forgács lesz belőle:
ej-ha!

november 30. Kiss József: Tűzek

...- S amíg lelkemmel káprázatok játsznak,
S jövendő tüzek délibábja von,
Amelyek távol ég alján cikáznak -
Valamikor- beomlott síromon:
Itt ülök némán, magamba rogyva,
Míg száll az óra, mint egy pillanat,
És félig ébren és félig álomba
Piszkálgatom a húnyó parazsat.